Milánó, június 1., 17.15 Vagy hazatér, vagy a Chelsea-ben folytatja, vagy egy harmadik variáció lép életbe.
h i r d e t é s
Jelen állás szerint nem tudni, hogy hol folytatja pályafutását, Juan Sebastian Verón. A legutóbbi szezont az Internél lehúzó argentin középpályás papíron még a Chelsea játékosa, hiszen a londoniak csak kölcsönadták őt a milánói Internek. A kölcsönszerződés lejárt, így elvileg a Stamford Bridge-n kell kezdenie a felkészülést, ám ez egyáltalán nem biztos, hogy így is történik majd.
A vb-ről lemaradó Verón iránt ugyanis több olasz klub is érdeklődik, és hazájában is akad olyan klub, amely szívesen alkalmazná. A hírek szerint a legkomolyabb kérő az Estudiantes, ám jelenleg semmit nem lehet nagy magabiztossággal kijelenteni Verón jövőjét illetően.
(harm)
München, június 2., 18.30 Tízmillió euróért váltott klubot a német válogatott ásza.
h i r d e t é s
Lukas Podolski elhagyja a Bundesliga első osztályából kiesett 1. FC Kölnt és a Bayern Münchennél folytatja a pályafutását. A bajorok már hónapok óta udvaroltak a 20 éves támadónak, így igazából nem meglepő a szerződtetése. A tehetségért 10 millió eurót kell fizetnie a münchenieknek, és a hírek szerint 2,5 millió eurót keres majd évente.
- Alig várom az új kihívásokat - mondta Podolski. - Új város, új klub, a Bayern a lehető legjobb egyesület Németországban.
Podolski a 2004/05-ös idényt a Bundesliga második vonalában töltötte a kölniekkel, mint elmondta, nem akart még egyszer az alsóbb osztályban szerepelni.
London, május 29., 9.20 Az Arsenal lemondott az angol válogatott védőről.
h i r d e t é s
Sol Campbell a nyáron új csapatot kereshet, ugyanis az érvényes szerződése ellenére nem kell az Arsenalnak.
A védőt még kétéves szerződés köti a londoni klubhoz, ám már most érdeklődött iránta az Internazionale, a Newcastle és a Fenerbahce. A 32 éves játékos sérülésekkel bajlódott az idei szezonban, így nem igazán tudott részese lenni a klub története legjobb BL-szereplésének.
- Sol az utolsó mérkőzését játszotta az Arsenalban - adta közre egy angol szaklap. - Több problémája volt a pályán és azon kívül is. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor a West Ham elleni meccs szünetében hazament és napokig senki sem látta. Az Arsenal megelégelte, mindkét félnek az lesz a legjobb, ha váltanak.
Liverpool, május 29., 13.55 A Liverpool elengedné az elégedetlen támadót.
h i r d e t é s
Egy francia napilap szerint egyre biztosabb, hogy a Liverpool támadója, Djibril Cissé visszatér a Ligue 1-ba. A válogatott támadó már hónapok óta nem érzi jól magát a Vörösöknél, még az sem vigasztalja, hogy a kezdeti, kispadon töltött hónapok után a kezdőcsapatban zárta a bajnokságot. A hírek szerint három klub, a Lyon, a PSG és Marseille is versenybe száll a játékos kegyeiért.
Cisse egy korábbi nyilatkozatában kijelentette, hogy szívesen játszana az OM-ben, még annak ellenére is, hogy számára mindig az Auxerre (innen igazolt a Liverpoolba) lesz az első számú klub.
(Páll)
Hozzászólás
Győr, május 28., 14.15 A hazai csapat hiába egyenlített kétgólos hátrányból.
h i r d e t é s
A vasárnapi bajnoki rangadó kérdése az volt, hogy az Újpest tudja-e tartani a lépést a pénteken győzni képes Debrecennel. A lilák csattanós választ adtak, és 5-2-re legyőzték a találkozó végén összezuhanó hazaiakat.
Az első félidő hatodik percében szabadrúgáshoz jutott a vendég gárda, Tisza pedig parádésan csavart a jobb felső sarokba. A győriek a kapott gól után kissé megzavarodtak, sok labdát eladtak, és csak a szerencsének köszönhették, hogy nem kerültek azonnal kétgólos hátrányba. Amikor már nyugodtabban kezdtek futballozni, érkezett Rajczi, és megduplázta a lilák előnyét. A játékrész vége előtt Vincze azonban megrázta magát, és Vlaszák mellett pazarul perdített a hálóba, nyílttá téve ezzel a mérkőzést.
A második félidő első valamire való akciójából a fiatal Szabó szépségdíjas gólt szerzett, így oda lett a Mészöly Géza csapatának előnye. Rajczi azonban nem lankadt, az általa kiharcolt büntetőt Tóth Norbert ugyan kihagyta, de a kipattanónál már nem hibázott, így ismét a lila-fehéreknél volt az előny. Ez végképp megtörte a hazaiak lendületét, az utolsó negyedórában Cariati és Vaskó is betalált, eldöntve a három pont sorsát. Az újpestiek tehát nem vallottak szégyent népes közönségük előtt, a bajnoki cím sorsát illető döntés tehát az utolsó fordulóra marad.
Zalaegerszeg, május 27., 21.50 A REAC mint boldog vesztes.
h i r d e t é s
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a szombat esti találkozó a REAC számára volt fontosabb, hiszen a hazaiak csak önbecsülésükért játszottak, míg a vendégek egy kedvező eredménnyel egyre távolabb kerültek volna a kieséstől.
Ennek ellenére a hazaiak kezdtek jobban, és hat perc elteltével Sebők József közeli találatával vezetést szereztek. Újabb 6 perc telt el a következő ZTE-gólig, amikor is Józsi 16 méteres szabadrúgását Szentpéteri "benézte". A két hazai gól után kissé visszaesett az iram, így a palotaiak többet birtokolták a labdát, így fordulhatott elő, hogy Nyerges 12 méteres lövését Varga csak kiütni tudta. Újabb negyedóra elteltével még mélyebbre esett a színvonal és jobbára a középpályán pattogott a labda. A REAC nem is nagyon jutott el a kék-fehérek kapujáig, miközben Sebőkék egy-egy távoli lövéssel riogatták Szentpéterit.
A fordulás után hosszú ideig semmi említésre méltó nem történt. Az első kapu felé menő lövésre majd' 20 percet kellett várni, mely Józsi nevéhez fűződött, mint ahogy a harmadik zalai találatot is ő jegyezhette, újabb negyedóra elteltével (3-0).
A második játékrész fontos eseményei közé tartozott még Radu Sabo pályára lépése is, hiszen a játékos 6 év elteltével válik meg Zalaegerszegtől. Nem sokkal később érdekes cserét hajtott végre a REAC is, amikor Szentpéteri helyére Farkas állt be. Pár perccel a lefújás előtt Radu Sabo büntetőt harcolt ki, ám az ítélet végrehajtása nem sikerült, a bal sarokra tartó lövését Farkas megfogta.
A kék-sárgák vereségük ellenére is meghosszabbították élvonalbeli tagságukat, hiszen a rivális Vasas Kaposvárott gyűjtött be négy gólt. A hazaiak csak annak örülhettek, hogy utolsó otthoni mérkőzésükön 3 pontot szereztek, és ezzel két helyet léptek előre a tabellán.
Simon Antal (ZTE): - Gratulálok a REAC-nak a bennmaradáshoz. Fontos volt, hogy játékosaim motiváltak legyenek, hiszen szerettük volna Radu Sabot méltón elbúcsúztatni.
Urbán Flórián (REAC): - Néhány évvel ezelőtt itt lettem bajnok, most pedig itt sikerült a bennmaradás, így érthető, hogy miért áll oly közel a szívemhez Zalaegerszeg.
Milánó, május 26., 18.45 Az ukrán sztár hét év után hagyja el a Milant.
h i r d e t é s
Andrij Sevcsenko távozik a Milan együttesétől, és minden bizonnyal a Chelsea-t erősíti a következő szezontól. A hírt maga a csatár jelentette be.
- Családi okok miatt hagyom el a Milant - mondta az ukrán támadó. - A klubnak csak hálával tartozom, mindenkivel kitűnő a kapcsolatom, és nem pénzről van szó.
Az olasz klub 2011-ig szóló szerződést ajánlott 2004 aranylabdásának, Sevcsenko azonban hajthatatlan volt.
- Próbáltam meggyőzni, hogy maradjon, még a sajtótájékoztató előtt egy perccel is - mondta Adriano Galliani, a Milan alelnöke. - Ez a legfájdalmasabb szakítás, amit átéltem az itt töltött esztendők során. Most elkezdünk tárgyalni a Chelsea-vel, ez nem lesz egyszerű.
Sevcsenko 173 góljával Gunnar Nordahl mögött a Milan történetének második legeredményesebb játékosa. Három éve, 2003-ban Sevcsenko lőtte be a sorsdöntő tizenegyest a Juventus elleni büntetőpárbajban a Bajnokok Ligája döntőjén - tavaly pedig ő hagyta ki a gárda utolsó büntetőjét a Liverpool ellen, szintén a torna fináléjában...
- bz -
Hozzászólás a hírhez (66)
Budapest, május 26., 21.00 A döntetlenre rászolgált volna a Honvéd.
h i r d e t é s
Sok gond van manapság a Honvéd háza táján, Piero Pini költöztetéses ötletétől kezdve odáig, hogy a villanyszámlát is csak az utolsó pillanatban tudta rendezni a klub, hogy pénteken lehessen mérkőzést játszani a Bozsik-stadionban.
Abban az arénában, amelynek rossz talajától nagyon tartottak a bajnoki címvédő Debrecen játékosai. Ennek ellenére egy jogos tizenegyesből ők szereztek vezetést a 12. percben, mondhatni, előzmény nélkül. Az első félidőben ezzel kis túlzással le is tudták a futballt a csapatok, Csobánki Ádám bődületes kapufáján kívül jobbára csak idegborzoló hibáknak lehettünk szemtanúi mindkét oldalon.
A második játékrész hatalmas Honvéd-helyzettel kezdődött, Genito azonban nem először és nem utoljára nagyon rosszul találta el a labdát, így odalett a lehetőség. Továbbra is kényelmesen futballozott a Debrecen, hosszú indításokkal ugyan megtalálták a két éket, de a kispesti védők rendre jól állították lesre a kissé lassan mozgó csatárpárost. Halmosi növelhette volna az előnyt negyedórával a vége előtt, de hibázott, erre pedig kis híján ráfizetett a bajnok. Miro azonban Genitóhoz hasonlóan ziccerben mutatta be, hogy vannak technikai hiányosságai, így a bajnoki címért küzdő Debrecen végül elvitte a számára létfontosságú három pontot, noha a helyzetek alapján a hazaiak a döntetlenre rászolgáltak volna.
Supka Attila (DVSC): - Nehéz mérkőzésre számítottunk, a rossz minőségű talaj miatt nem alakult ki folyamatos játék. Korábban az összes élcsapat szenvedett itt, szerencsére mi jól jöttünk ki a találkozóból.
Borgulya István (Honvéd): - Ez a mérkőzés híven tükrözte az egész tavaszunkat. Megint nem sikerült semmi, noha úgy érzem, a mentalitással, az akarattal nem volt gond. Megvoltak a lehetőségeink, amelyekből legalább egyet illett volna berúgnunk.
- bz -
Valencia, május 26., 10.00 Nem találta meg a számítását az angol futballban.
h i r d e t é s
Fernando Morientes mindössze másfél évvel Liverpoolba szerződése után már tovább is állt a Premier League-ből: a spanyol csatár a következő idénytől a Valencia játékosa lesz. A "Vörösök" 2005 januárjában 6,3 millió fontért vásárolták meg a Real Madrid együttesétől, azóta azonban 61 mérkőzésen mindössze 12 gólt szerzett a gárda színeiben.
Gyenge formája miatt mindössze 20 angol bajnokin jutott kezdőként szóhoz az idei szezonban, emiatt Luis Aragones szövetségi kapitány nem hívta meg a világbajnoki keretbe. Morientes legalább annyit elmondhat magáról, hogy egy szép emlékkel búcsúzik Liverpooltól: utoljára a drámai körülmények között, büntetőkkel megnyert West Ham elleni FA Kupa-finálé alkalmával lépett pályára a vörös mezben.
- bz -