Budapest, május 26., 21.00 A döntetlenre rászolgált volna a Honvéd.
h i r d e t é s
Sok gond van manapság a Honvéd háza táján, Piero Pini költöztetéses ötletétől kezdve odáig, hogy a villanyszámlát is csak az utolsó pillanatban tudta rendezni a klub, hogy pénteken lehessen mérkőzést játszani a Bozsik-stadionban.
Abban az arénában, amelynek rossz talajától nagyon tartottak a bajnoki címvédő Debrecen játékosai. Ennek ellenére egy jogos tizenegyesből ők szereztek vezetést a 12. percben, mondhatni, előzmény nélkül. Az első félidőben ezzel kis túlzással le is tudták a futballt a csapatok, Csobánki Ádám bődületes kapufáján kívül jobbára csak idegborzoló hibáknak lehettünk szemtanúi mindkét oldalon.
A második játékrész hatalmas Honvéd-helyzettel kezdődött, Genito azonban nem először és nem utoljára nagyon rosszul találta el a labdát, így odalett a lehetőség. Továbbra is kényelmesen futballozott a Debrecen, hosszú indításokkal ugyan megtalálták a két éket, de a kispesti védők rendre jól állították lesre a kissé lassan mozgó csatárpárost. Halmosi növelhette volna az előnyt negyedórával a vége előtt, de hibázott, erre pedig kis híján ráfizetett a bajnok. Miro azonban Genitóhoz hasonlóan ziccerben mutatta be, hogy vannak technikai hiányosságai, így a bajnoki címért küzdő Debrecen végül elvitte a számára létfontosságú három pontot, noha a helyzetek alapján a hazaiak a döntetlenre rászolgáltak volna.
Supka Attila (DVSC): - Nehéz mérkőzésre számítottunk, a rossz minőségű talaj miatt nem alakult ki folyamatos játék. Korábban az összes élcsapat szenvedett itt, szerencsére mi jól jöttünk ki a találkozóból.
Borgulya István (Honvéd): - Ez a mérkőzés híven tükrözte az egész tavaszunkat. Megint nem sikerült semmi, noha úgy érzem, a mentalitással, az akarattal nem volt gond. Megvoltak a lehetőségeink, amelyekből legalább egyet illett volna berúgnunk.
- bz -
NB I, 29. forduló
0-1 (0-1)
Honvéd
DVSC
Összeállítás:
Miski 5
Debreceni 5 Benjamin 4 Udvari 4 (Lantos 0, 73.) Baranyai 5
Dancs 4 Csobánki 5
Dobos 5 (Borgulya 0, 82.) Genito 4 Schrancz 5
Miro 4
Vezetőedző: Borgulya István
2006. 05. 26. 19.00 Bozsik-stadion, Budapest, 1000 néző
Vezeti: Hanacsek Asszisztensek: Tóth I., Heibl
Gól: Bogdanovic (12., 11-es)
Sárga: Udvari (43.)
Piros:
94. p
Vége a mérkőzésnek.
92. p
Sidibe indította Böőrt a védők mögé belöbbölt labdával, a szélső a jobbösszekötő helyén kilépett, egy csellel becsapta Debrecenit, majd 3 méterről Miskibe lőtt, igaz, előtte a kezére pattant a labda.
87. p
Genito indította a jobbösszekötő helyén kilépő Lantost, aki átvette a labdát, majd 15 méterről gyengén Csernyánszki kezébe továbbított.
84. p
Böőr helyett Dombi állt be.
82. p
Dobos helyett Borgulya állt be.
81. p
Brnovic kapott jó indítást, elhúzott a jobb oldalon, átívelte a labdát a túloldalra, az érkező Sidibe pedig 7 méterről, nagy helyzetben a kapu fölé fejelt.
79. p
Óriási hiba: Szatmári rárúgta a labdát Mátére, így a játékszer Genitóhoz pattant, ő középre adott, az érkező Miro ajtó-ablak helyzetben luftot rúgott...
77. p
Madar helyett Kiss Zoltán állt be.
75. p
Halmosi kapott jó labdát, elhúzott a bal oldalon, majd 14 méterről megcélozta a hosszú sarkot, a labda azonban keresztbe elment a kapu előtt.
73. p
Udvarit Lantos váltotta.
71. p
"Szokásos" debreceni csere: Bogdanovic helyett Brnovic.
70. p
Most Sidibe kapott jónak tűnő indítást, Miski ezúttal kapujától mintegy 22 méterre tisztázott a támadó elől.
63. p
Miski kapujából kifutva próbált tisztázni Bogdanovic elől, de nagyon rosszul találta el a labdát. Vukmir félpályáról azonnal kapura húzta, de nem találta el jól, így Bogdanovic elé hullott, aki azonban hatalmas lesen volt.
60. p
Aktívabb a Honvéd, a Debrecen kontrái eddig nem sok veszélyt jelentettek.
56. p
Dombi kapott jó indítást, elhúzott a jobb oldalon, beadását kivágták Sidibe elől.
52. p
Dancs lőtt 20 méterről, ballal, nem sokkal a kapu mellé.
47. p
Miro húzott el a jobbszélen, középre adott, Genito pedig 6 méterről óriási helyzetben nagyon rosszul találta el a labdát, így az a kapu mellé csorgott...
46. p
Megkezdődött a második félidő. A szünetben egyik csapat sem cserélt.
45. p
Vége az első félidőnek.
43. p
Udvari kapott sárgát Bogdanovic felborításáért.
39. p
Ismét Miro került lövőhelyzetbe, ezúttal sem találta el a kaput...
37. p
Sidibe kapott jó indítást, lefutotta Debrecenit, az alapvonal közeléből középre adott, Miski azonban elcsípte a labdát.
35. p
Ezúttal Miro próbálkozott kapáslövéssel, de nagyon rosszul célzott.
26. p
Udavari röviden adott haza, Halmosi bele tudott pöckölni a labdába, mielőtt Miski odaért volna, Udvari azonban javított, és elhozta a labdát a debrecen szélső elől.
25. p
Csobánki lőtt 18 méterről, kapásból, a labda a kapufán csattant.
22. p
Dobos ívelt jobbról a hosszú sarokra, Csobánki fejelt az ötös sarkánál, a kapuba tartó labdát Máté fejelte ki.
20. p
Halmosi adott középre balról, az alapvonal közeléből, a védők röviden szabadítottak fel, így Máté lőhetett 17 méterről, de csúnyán eltörte a labdát.
18. p
Halmosi az ötös sarkánál egy csellel becsapta Baranyait, majd nagyon gyengén Miski kezébe gurított.
17. p
Halmosi startolt rá egy hosszú indításra, Miski azonban kapujából kifutva tisztázott előle.
12. p
Bogdanovic megvárta, míg Miski elvetődik balra, majd a jobb alsóba helyezett, 0-1!
11. p
Madar tört be a tizenhatoson belülre, Benjamin hátulról elgáncsolta, büntető!
8. p
Schrancz ívelt középre szabadrúgásból, de a labda elszállt mindenki feje fölött.
5. p
A finoman szólva sem kifogástalan talajon eddig egyik gárda sem tudott helyzetet kialakítani.