Berlin, június 13., 23.00 A nyitányon a brazilok is beérték a célfutballal.
h i r d e t é s
Régóta és sokan vártak erre, és ők most talán kissé csalódottak: Brazília bemutatkozott a világbajnokságon, győzött is, de nem kápráztatta el a világot.
Parreira nem tétovázott: a "Mágikus Négyes" minden tagját a kezdőcsapatba nevezte, így a horvát védőknek Ronaldinho, Ronaldo, Kaká és Adriano semlegesítése is fel volt adva házi feladatnak. Nem is bizonyultak rossz tanulóknak: az első félórában csak távoli lövésekből tudtak veszélyeztetni a "selecao" sztárjai. Odaát Didát sem sűrűn ijesztgették a csatárok, egy minden fejet és lábat elkerülő Srna-szabadrúgás jelentette a legnagyobb veszélyt. Így aztán jóformán a semmiből szerzett nagy gólt Kaká - igaz, várható volt, hogy ha ennyiszer hagyják lőni, az egyik előbb-utóbb beakad. A brazilok így elérték, amit akartak, előnnyel vonulhattak a szünetre, de a mutatott játékkal nem igazolták félelmetes hírüket.
A második játékrészben egy igencsak feltüzelt, bátor horvát válogatott jött ki a pályára, és nekiállt komoly gondokat okozni a brazil védelemnek. A félidő derekáig többször is egyenlíthettek volna a horvátok, ha egy kicsit higgadtabbak a kapu előtt, de talán maguk is meglepődtek, hogy olykor mekkora lyukak tátongtak a brazil védelemben. No, odaát sem volt minden tökéletes, és ha Ronaldinho vagy Adriano kicsit pontosabban céloz fejjel, illetve lábbal, akkor valószínűleg merő unalomba fullad az utolsó 15-20 perc. Nem találtak be, a horvátok nem adták fel, egyenlíteniük azonban már nem sikerült. A horvát szurkolókat ez cseppet sem zavarta: önfeledten táncoltak, énekeltek, amire tulajdonképpen jó okuk volt: a vereség ellenére csapatuk jól helytállt a szuperfavorit brazilok ellen, minden szempontból egyenrangú ellenfél volt, és jó esélye van legyőzni a kvartett másik két gárdáját. A brazilok? Parriera mester azt mondta, nem szeretné, ha mindjárt teljes fordulatszámon kezdenének fiai, mert akkor már csak rosszabbak lehetnének. Teljesült a kívánsága...
Az F-csoport állása:
1. Ausztrália 3p. 3-1
2. Brazília 3 p. 1-0
3. Horvátország 0 p. 0-1
4. Japán 0 p. 1-3
- bz -
Hozzászólás
Stuttgart, június 13., 20.10Kiábrándítóan gyenge mérkőzést játszott a G-csoport két esélyese.
h i r d e t é s
Dél-Korea és Togo jó kis felvezetést produkált a csoport rangadójának titulált Franciaország-Svájc mérkőzéshez, de ugye ismerjük a régi színházi babonát a főpróba és az előadás sajátos viszonyáról...
Nos, a két "szomszédvár" mérkőzése nem cáfolt rá az oly gyakran emlegetett, nagy igazságra: nagyon gyenge teljesítménnyel rukkolt elő mindkét csapat. A franciák a 4-5-1-es felállást választották, a két szélen Wiltorddal és Riberyvel, akik az egyedüli ékként szerepeltetett Henry mellé zárkóztak fel a támadásokkor. A svájciak maradtak a jó öreg 4-4-2-nél, és az első lehetőség is előttük adódott, Barnetta szabadrúgása azonban a kapufáról pattant le. A túloldalon szinte egyedül Ribery jelentett némi veszélyt, valamint Zidane játszott elfogadhatóan, a többiek beleszürkültek a nagy taktikai küzdelembe - vagy, hogy kevésbé legyünk diplomatikusak, az unalmas játszadozásba. Senderos hibája után aztán a franciák is helyzetbe kerültek, Ribery azonban nem volt elég merész, Henry lövése meg Müller kezéről vágódott le, ám Ivanov továbbot intett.
A második félidőben sem változott semmi. Lehet, az volt az alapgondolat mindkét gárda öltözőjében, hogy a kvartett másik két tagját úgyis megverik és továbbjutnak... Lehet, hogy így lesz, mindenesetre ez a megnyugtató gondolat korántsem elégítette ki a nézőket, akik egyre gyakrabban füttyszóval jelezték, hogy nem tetszik nekik, amit látnak. Ivanov ezenközben zavartalanul osztogatta a sárga lapokat, Domenech pedig egy meghökkentő húzással lehozta Riberyt - ezzel végképp befulladt a franciák játéka. Helyzetek is voltak: előbb Barnetta lövés helyett Barthez kezébe passzolt, aztán Gygax fejelt a kapus lábába, az utolsó pillanatokban pedig Frei próbálta még kézzel is a kapuba juttatni a labdát. Nem jött össze, 22 mérkőzés után azonban a svájciak végre nem kaptak gólt világbajnoki találkozón...
- bz -
Hozzászólás a hírhez (
Frankfurt, június 13., 17.10 A kiállítás döntőnek bizonyult.
h i r d e t é s
Az G-csoport küzdelmei is megkezdődtek a világbajnokságon. A továbbjutás szempontjából papíron esélytelenebb gárdák, a négy éve negyedik helyen végző Dél-Korea és az újonc Togo csaptak össze.
Az első féliőben az afrikaiak ráijesztettek Dick Advocaat együttesére, többször helyzetbe kerültek, és az egész találkozón agilisan és agresszívan játszó Kader jobb alsó sarkos lövésével meg is szerezték a vezetést. Az ázsiaiak inkább csak távolról próbálkoztak, de ez ekkor még nem hozott eredményt.
A második játékrészben feljavult a játék, egymásnak estek a felek, a koreaiak hatalmas attakba kezdtek. Park megindulásai mindig veszélyt hordoztak magukban, és pont egy ilyen után sikerült is kiegyenlíteniük - Abalo kiállítást érő faultja után Lee Csun Szu csavart a léc alá.
Emberhátrányban már végképp beszorult Otto Pfister együttese, és a 71. percben kénytelenek voltak fejet hajtani a gyors és remekül passzoló ázsiaiak előtt - a négy évvel ezelőtti vb egyik hőse, Ahn Dzsung Hwan talált távolról Agassa hálójába.
A hajrában már nem alakultak ki komoly gólszerzési lehetőségek egyik oldalon sem, így Adebayorék igen nehéz helyzetbe kerültek, Parkék pedig nyugodtan várhatják az európaiak elleni mérkőzéseket.
A G-csoport állása
1. Dél-Korea 3 pont (2-1)
2. Franciaország 0 pont
3. Svájc 0 pont
4. Togo 0 pont (1-2)
Hannover, június 12., 23.00 A többi esélyeshez hasonlóan az olaszok is "kímélő üzemmódban"játszottak.
h i r d e t é s
Bundabotrány ide, nehézségek oda, az olasz válogatottat nem lehet lebecsülni. Éppen ezért alighanem rengetegen várták kíváncsian, hogy az utóbbi hetek eseményei okozta nyomás alatt miként képesek teljesíteni a sztárok az erősnek tűnő ghánaiak ellen.
Francesco Totti, az olaszok nagy reménysége bekerült a kezdőcsapatba, némi meglepetésre pedig Camoranesi helyett Perrottának szavazott bizalmat Marcello Lippi. A ghánai válogatott összeállításában nem volt meglepetés, a legerősebb csapattal álltak ki Appiahék.
Az első félidőben meglehetősen jól ment a játék a squadra azzurrának, ugyanakkor az afrikaiak is bizonyították, hogy nem véletlenül vannak itt. Az első komolyabb lehetőség a Fiorentina gólzsákja, Luca Toni előtt adódott, ám 16 méteres lövése a lécről vágódott le. A túloldalon Peppoa szerezhetett volna vezetést, ám a balbekk talán maga is meglepődött, mekkora helyzetbe került. Kiegyenlített volt a játék, ám kapura valamelyest az olaszok voltak veszélyesebbek. Veszélyesek voltak az afrikaiak is: többször is meglehetősen kíméletlenül bántak az ellenfél játékosaival, Muntari például épp Tottit taglózta le nem sokkal a hármas sípszó előtt - a játékmester ekkor még folytatni tudta. Pirlo ekkora már egy nagyszerű lövéssel megszerezte a vezetést, így viszonylag nyugodtak voltak az olaszok, akik tőlük kissé szokatlan módon mindössze 2 szabálytalanságot követtek el az első félidőben.
A második játékrészben az addigi forgatókönyv szerint zajlott a mérkőzés: valamivel többet birtokolta a labdát Ghána, a helyzeteket azonban az olaszok dolgozták ki. Essien és társai semmivel sem voltak szelídebbek, mint az első félidőben, így egy újabb csúnya belépő után Marcello Lippi lehozta a pályáról Tottit. A Gilardino helyett beálló Iaquinta növelhette volna az előnyt három perccel a beállása után, ehelyett nem sokkal később arra a szerepre kárhoztatott, hogy szenvedő alanya legyen Kuffour újabb brutális belépőjének. Igaz, méltó bosszút állt: a Roma hátvédjének hibáját kihasználva hét perccel a lefújás előtt megszerezte a második gólt. Ezzel minden el is dőlt, az olaszok győzelme a vezetés megszerzése után nem forgott igazán veszélyben, de rájuk is igaz az, ami a többi, eddig pályára lépő esélyesre: energiatakarékos játékkal zsebelték be a három pontot a nyitányon.
Gelsenkirchen, június 12., 20.10 Látványos gólokat szerzett Karel Brückner csapata.
h i r d e t é s
Az Egyesült Államok hamburgi állomáshelyén egy komplett hadsereg őrzi a rendet, avagy egy nappal az iráni csapat fellépése után ismét egy olyan válogatott mutatkozott be a tornán, amelyre a rendvédelmi szervek a terrorveszély miatt fokozottan ügyelnek. A cseheknél Milan Baros nem tudta vállalni a játékot, a(z állítólag) kisebb sérüléssel bajlódó Nedved-Rosicky-Koller hármast viszont a mérkőzés napjára "összedrótozták", habár Karel Brückner részéről ez (a bizonytalanságkeltés) egyfajta taktikai fegyver is lehetett a mindenkor kiemelt jelentőségű első csoportmeccs előtt. Csehország az első percektől kezdve nagy iramot diktált, ennek - no és a hórihorgas Jan Koller remek befejezésének - köszönhetően Brückner csapata hamar vezetést szerzett. Az amerikai gárdát nem törte le a korán bekapott gól, Bruce Arena együttese fokozta az iramot, a labdabirtoklási arány az első fél órában 63-37 volt Reynáék javára. Az USA éppen a középpályás lövésénél járt a legközelebb az egyenlítéshez, ám a kapufa megmentette a cseheket. A túloldalon ugyanakkor Nedvedék második kapura lövéséből megszületett az újabb találat, akik egy szemet gyönyörködtető, egyérintős akció végén duplázták meg előnyüket az Arsenal legújabb üdvöskéje, Tomas Rosicky révén. A csehek lendületben maradtak a folytatásra, az európaiak középpályássorai közül mind az öt játékosnál jó helyen volt a labda, akiknek remek ütemű átadásaiban rendre benne volt a gólveszély, Plasilék ugyanakkor a pálya ezen területén talán egyszer sem adták el a labdát úgy, hogy abból az amerikai csapat megindulhatott volna. A játékrész második felében az amerikaiak is megcsillogtatták tudásukat, Johnson például egy percen belül kétszer is riadalmat okozott Cech kapusnak. Azonban a találkozó hű maradt addigi forgatókönyvéhez: amíg az amerikaiak elhibázták lehetőségeiket, a csehek könyörtelenül belőtték azokat, akik számára a Rosicky második gólja után még hátralévő negyedóra immár jutalomjáték volt - a gárda öröme egyedül a combsérülést szenvedett Koller kapcsán nem lehet teljes. A cseh válogatott játékával szemben maximum azt róhatjuk fel (és akkor már szőrszálhasogatóak vagyunk), hogy ebben az időszakban több elkerülhető sárga lapos figyelmeztetést gyűjtöttek be. A németországi tornából eddig eltelt négy játéknapon láthattunk ugyan néhány olyan találkozót, amely után némi hiányérzetet hagytak bennünk a csapatok - nos, ezúttal egy olyan 90 perc után vagyunk túl, amely minden igényt kielégített, az amerikai csapatnak pedig még a súlyos, háromgólos veresége ellenére sincs különösebb szégyenkeznivalója.
Az E-csoport állása:
1. Csehország 3 p (3-0)
2. Olaszország 0 p (0-0)
Ghána 0 p (0-0)
4. USA 0 p (0-3)
(boz)
Akalé húzott el a jobb oldalon, a tizenhatos vonalához érve középre ívelt, a labda Drogbáról jócskán a kapu mellé vágódott.Gyors elefántcsontparti kontra futott a jobb oldalon, a beívelést követően Drogba elől Ayala az utolsó pillanatban mentett.
Ljungberg szöglete után Hislop aláfutott a labdának, az érkező Svensson lövését azonban John blokkolta.Larsson 17 méteres szabadrúgása nem sokkal ment a kapu mellé.
Máris vezet Anglia! Beckham tekert balról, jobbal a kapu elé szabadrúgásból. A veszélyesen lefelé csapódó labda a menteni igyekvő Gamarra fején megcsúszott és a vetődő Villar mellett a kapu bal oldalában kötött ki, 1-0!
De la Cruz nagy bedobása után Delgado a jobbösszekötő helyén továbbcsúsztatta a labdát, a középen berobbanó Carlos Tenorio pedig 7 méterről a kapu jobb oldalába fejelt, 0-1!
Jól kezdték a nyitányt a Németek!!A meccs embere Phillip Lahm lett!
2006.06.10. 11:43
Klose tette le a labdát a baloldalon egyedül felfutó Lahm elé, aki csinált egy cselt befelé, majd a tizenhatos bal sarkától parádésan csavart a hosszú felső sarokba , 1-0!